Forgatókönyv-fejlesztő műhely végzős hallgatóknak

Forgatókönyv-fejlesztő műhely végzős hallgatóknak

A műhely elsősorban az alapképzésen harmadéves, illetve mesterképzésen másodéves hallgatóknak szól, akik államvizsgafilmjük forgatókönyvén dolgoznak, és azt szeretnék még fejleszteni, csiszolni.

Amint a neve is jelzi, ez egy műhely, egymás szövegeit meghallgatjuk, megbeszéljük, ötletelünk, tanulunk egymástól.

Előreláthatóan havi egy, de szükség esetén két alkalomra is sor kerülhet.

A műhelyt vezeti dr. Zágoni Balázs egyetemi docens.


Első alkalom: 2024 december 11-én, szerdán 18 órától a 38-as teremben