Performatív művészetek és film

ELŐADÓMŰVÉSZETEK ÉS FILM – MESTERI


A román nyelvű előadóművészeti és filmművészeti mesterképzés célja, hogy szakembereket képezzen a produkció, a dramaturgia, a színház- és filmkritika, valamint a kortárs előadóművészeti elmélet területén, továbbá a kultúrtörténet, az esztétika és a kultúrpolitika területén tevékenykedő kutatókat, illetve az előadóművészet terén működő kurátorokat és marketingeseket.

A program komplex és rugalmas szakképzést kínál a hallgatóknak, az előadóművészet területén bekövetkezett radikális változások, ugyanakkor a sajátos jogszabályok összefüggésében is. A színházelmélet és színháztörténet legújabb vívmányait, a színház, a film, az előadóművészet és a tánc nagy művelői és elméletírói által javasolt technikákat és módszereket felhasználva a szakirányú kurzusok felkészítik a hallgatókat a különböző kutatási technikák és módszerek elsajátítására, a dramatizálásra és az adaptációk létrehozására, az elemző esszék írására, valamint az előadóművészeti promóciós kampányok lebonyolítására.

 

Tanterv: Az előadóművészet és film mesterképzés erőssége a specializációs továbbképzés szélesebb nyitásában rejlik, amely a tudományágak tágasabb horizontját kínálja, és amely a színház- és filmtudományi szakok végzőseihez, valamint a bölcsészetből, társadalmi és művészeti tanulmányokból diplomázottakhoz egyaránt szól. Tanterve a kiegyensúlyozott, kutatási dimenzióval rendelkező elméleti tárgyakat a gyakorlati, kreatív diszciplínákkal ötvözi. A fő vonzerőt ebben a tekintetben a színháztörténet és -elmélet, előadás- és táncelmélet, kultúratudomány, dramaturgia területén tapasztalt tanárok által végzett magas szakmai színvonalú oktatási tevékenység, valamint a kolozsvári állami vagy független művészeti intézményekben való szakmai gyakorlat lehetőségei jelentik.

A jelenlegi tantervben kínált kurzusok: előadáselmélet, táncelmélet, színházi és filmes képalkotás, performansz és installáció, narratív struktúrák a kortárs színházban és filmben, a befogadás anatómiája az előadóművészetben, kreatív írás előadó- és vizuális művészetek számára, helyi és globális trendek a kortárs filmművészetben, a filmmel és az előadóművészettel kapcsolatos kulturális tanulmányok, független társulatvezetés, kurátori modellek az előadóművészetben, kortárs kritikai paradigmák stb.