A filmbefejezés dramaturgiája – Nagy V. Gergő workshopja

A filmbefejezés dramaturgiája – Nagy V. Gergő workshopja

Hogyan lehet jól befejezni egy filmet? A kétnapos kurzus a befejezés írói és rendezői problémáját, illetve a hatásos filmlezárás feltételeit járja körül, és a filmvégi hatáskeltés néhány lehetséges stratégiáját mutatja be – többek között a filmtörténet egy-egy hírneves fináléjának elemzésével.

A befejezés diskurzusát a Larry című film lezárásának forgatókönyvírói esettanulmánya egészíti ki.

Nagy V. Gergő forgatókönyvíró, dramaturg, kritikus, a Filmalap forgatókönyv-fejlesztőjeként dolgozott. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanult és doktorált. Társforgatókönyvíróként jegyzett nagyjátékfilmjei (Larry, Virágvölgy, Déva, Az Úr hangja) és kisjátékfilmjei (A kivégzés, Az ezredes a vörös nőért sír) Cannes, Velence, Karlovy Vary, Tallinn és Tokió filmfesztiváljain szerepeltek, dramaturgként több nagyjátékfilmben (Kilakoltatás, Hat hét) is közreműködött. Forgatókönyvírást, kreatív írást és filmtörténetet tanított többek között a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, a Werk Akadémián és a Lumiére filmiskolában, korábban a Prizma filmművészeti folyóirat szerkesztőjeként dolgozott. Filmes tárgyú írásai többek között a Filmvilág, a Filmtett, az Apertúra, a Prizma, a Revizor vagy a Recorder oldalain jelentek meg.

Mikor?

2023. május 16 kedd, 10-14 Central 2-es terem,

2023. május 17 szerda 10-13 Central, 2-es terem

Filmlista:

A texasi láncfűrészes mészárlás (1974, Tobe Hooper)

Superman (1978, Richard Donner)

Sleepaway Camp (1983, Robert Hilzik)

A pénz (1983, Robert Bresson)

Ábrahám völgy (1993, Manoel de Oliveira)

Testrablók (1993, Abel Ferrara)

Eredet (2010, Christopher Nolan)

Saul fia (2015, Nemes Jeles László)