A kisjátékfilm művészete

 

Miről szól?

A kisjátékfilm művészete című mesteri képzés a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Karán 2015 óta működik.

A két éves, azaz négy szemeszteres tanulmányi időszak alatt a diákok hazai és magyarországi oktatók, valamint elismert filmes szakemberek segítségével sajátíthatják el a szakmai tudást a kisjátékfilm-készítés területén. Az egyetemi képzésüket szakmai táborokban, workshopokon, és külföldi tanulmányúton (Erasmus) is kiegészíthetik hallgatóink.

A kis létszámú képzés lehetővé teszi az intenzívebb egyéni- és csoportmunkát, a csapatszellem kialakítását, a személyesebb tanár-diák kapcsolatot, amely – az egyéni konzultációkon túl – a záróvizsgára való alapos felkészülést is segíti.

Diákjaink gyakorlatot szerezhetnek a fikciós film pre-, illetve posztprodukciós területén (témaválasztás, forgatókönyvírás, helyszínelés, casting, látványtervezés) és a forgatás fontosabb fázisainak (világítás, filmezés, hangfelvétel), illetve az utómunka kivitelezésének (vágás, fényelés, hangdizájn) területén. Fontosabb gyakorlati témaköreink közé tartoznak a rendezői gyakorlatok, a zenés film és zenés videoklip, a dokumentarista játékfilm, a dokudráma, és az animáció. Az elméleti oktatás során a diákok részletes betekintést nyernek a fikciós film műfajaiba, illetve tanulmányozzák a dokumentumfilm valóságábrázolási formáit is.

 

Kinek szól?

A mesteri képzés elsősorban azoknak szól, akik sikeresen államvizsgáztak alapképzésen film, fotó, média, filmológia, előadóművészet (rendezés), kommunikáció vagy újságírás szakon, azonban nyitott más szakterületen végzettek számára is, amennyiben a jelentkező érdeklődik a kisjátékfilm-készítés iránt, és vannak alapfokú fotós és/vagy filmes tapasztalatai.

 

 

KARRIERÉPÍTÉS

A képzés a következő végzettségeket és diploma-mellékleteket nyújtja:  Film és videó rendező, Producer