INGYENES TAVASZI FELKÉSZÍTŐK A MAGYAR SZÍNHÁZI INTÉZETBEN (SZÍNÉSZET ÉS SZÍNHÁZTUDOMÁNY)

INGYENES TAVASZI FELKÉSZÍTŐK A MAGYAR SZÍNHÁZI INTÉZETBEN (SZÍNÉSZET ÉS SZÍNHÁZTUDOMÁNY)

Magyar Színházi Intézet oktatói az idén is ingyenes felkészítőket tartanak

A felkészítők különböző, előre meghatározott tematikák köré lesznek csoportosítva, hogy minél tágabb képet nyújthassanak az érdeklődőknek a szakjainkon történő oktatásról.

A felvételivel kapcsolatos alapvető információkon kívül Színművészet szakon fókuszban lesz az improvizáció, színpadi mozgás és hangképzés, ezek kapcsán pedig a konkrét felvételi repertoár előkészítésében kaphatnak segítséget a résztvevők. Teatrológia szakon a színházi újságírásba, a színházi titkár és a dramaturg szerepkörébe,  a színháztörténeti és az elméleti megközelítésekbe kóstolhatnak bele az érdeklődők. A felkészítőket elsősorban azoknak ajánljuk, akik az idén szeretnének felvételizni valamelyik szakunkra, de szívesen látunk bárkit, aki érdeklődik az itt folyó oktatás iránt, vagy a jövőben tervez jelentkezni.

A felkészítőket április 1-től kezdődően tartják élőben a Színművészet és Teatrológia iránt érdeklődőknek. Az első három alkalom kifejezetten a színművészet szak, míg az utolsó alkalom a színháztudomány (teatrológia) szak iránt érdeklődőket célozza.

A további pontos beosztás, a felkészítőkön való részvételhez szükséges linkek, illetve a felvételi menetével kapcsolatos egyéb információk a Színház és Film Kar weboldalán, illetve a Magyar Színházi Intézet Facebook-oldalán lesznek elérhetőek.

Április 1., szombat 

09:00 – 11:00 Kozma Gábor Viktor (Technikák I.: bevezetés a Viewpoints-ba)

11:30 – 13:30 Szilágyi-Palkó Csaba (Színpadi improvizáció I.) 

14:30 – 16:30 Györgyjakab Enikő (Testi kifejezés képzése I.: fizikai színházi és kontakt tánc alapok

17:00 – 19:00 Köllő Csongor (Technikák II.: bevezetés a Michael Csehov-módszerbe)

Április 22., szombat 

09:00 – 11:00 Palocsay Kisó Kata (Hangképzés: Beszédtechnika I.) 

11:30 – 13:30 Hary Judit (Hangképzés: Ének)

14:30 – 16:30 Gemza Péter (Testi kifejezés képzése II. – Organikus kompozíció)

Május 6., szombat 

09:00 – 11:00 Pál Emőke (Színpadi improvizáció II.)

11:30 – 13:30 Kis-Luca Kinga (Testi kifejezés képzése III.: Színpadi tánc)

14:30 – 16:30 Váta Lóránd (Hangképzés: Beszédtechnika II.)

Május 13., szombat 

09:00 – 11:00 Zsigmond Andrea (Alkalmazott színháztudomány I.: színházi újságírás, elméleti megközelítések)

11:30 – 13:30 Demeter Kata (Alkalmazott színháztudomány II.: a színházi titkár és a dramaturg a színházi gyakorlatban)

14:30 – 16:30 Bartha Katalin Ágnes (Alkalmazott színháztudomány III.: színháztörténetírás, performatív gyakorlatok)