A KÁVA KULTURÁLIS MŰHELY KOLOZSVÁRON

A KÁVA KULTURÁLIS MŰHELY KOLOZSVÁRON

A Magyar Színházi Intézet az ismert budapesti Káva Kulturális Műhelyt látta vendégül Labirintus című résztvevői előadásukkal.

 

A Káva az egyik legrégibb, nemzetközileg is ismert, drámaprogramokkal és színházi neveléssel foglalkozó magyarországi társulat.

 

Ezúttal mind hallgatóink, mind pedig oktatóink megismerkedhettek a Káva problémafelvető, közönségbevonó előadástechnikájávalmely sokszor – teljesen tudatosan – “elmossa a határt színész és néző között, ezzel biztosítva, hogy a résztvevők a lehető legnagyobb mértékben alakíthassák az eseményeket és kialakíthassák személyes viszonyukat a fókuszba helyezett problémához”.

 

A Labirintus című előadás vendégjátékára május 5-én került sor a Stanca-teremben. A teltházas előadást tartalmas és jó hangulatú szakmai beszélgetés követte.  

 

Az előadás ismertetője az alábbi linken olvasható: 

LABIRINTUS